Etnográfiai művekben gyakran találkozunk efféle helyzetek leírásaival: „ (…) Egy öreg ponka törzsfőnököt törzse magára hagyott egy kevés élelemmel, ivóvízzel és néhány gallyal a hunyorgó tűz mellett. A törzset tovább űzte az éhség. Az öreg törzsfőnök azt mondta: ,Keményítsétek meg szíveteket, ne gondoljatok velem. Nem vagyok én már jó semmire sem.´” Vagy: „A súlyos létfeltételek miatt ítélik halálra az öregeket. A csukcsoknál az idős emberek mintegy jogként követelik, hogy öljék meg őket. (…) az áldozatok beletörődése állítólag teljes és önkéntes.”
Hasonló végletes emberi léthelyzetet mutat fel a nagy japán író, Fukazava Hicsiró Zarándokének című világhíres műve, amelynek színpadi-ballada változatát a rendező, Jeles András készítette el. A főszerepben: Kiss Mari. És hogy a Zarándokének dramatizálásánál ezúttal valamivel több is történik majd a Weöres Sándor Színház előadásán, azt az alcím érzékelteti: „…avagy a színház elfoglalása…”
