Színésznő.
Érettségi után a Gór Nagy Mária színitanoda növendéke lett. 2009-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. 2000 óta létezik zenekara a Fekete Linda & Rio Brasil. Még ebben az évben szólólemeze jelent meg Álomelnök úr címmel. A lemez producere és a dalok többségének zeneszerzője Gerendás Péter volt. 2003-ban jelent meg második albuma Az utolsó szó a szerelemé címmel.
Még a színitanodás évei alatt forgatta első filmjeit. Bujtor István oldalán szerepelhetett a Zsaruvér és csigavér című film két epizódjában. Az ismertséget Tímár Péter 2009-es filmje, a Casting minden hozta meg számára. 2010-ben jelentkezett a Megasztár 5. szériájába, ahol az 50 legjobb versenyző közé jutott. 2011-2019 között a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja volt.
Fontosabb színpadi szerepei:
Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról... Eszter (Szolnoki Szigligeti Színház)
Udvariatlan szerelem... szereplő (Spinoza Színház)
Szakállszárító... (Spinoza Színház)
John-Mitchael Tebelak: Godspell... szereplő (Ódry Színpad)
Milan Kundera – Philip Kaufman – Fekete György: A lét elviselhetetlen könnyűsége... Sabina (Ódry Színpad)
Eisemann Mihály: Bástyasétány 77. ... szereplő (Ódry Színpad – Padlás kamaraterem; Spinoza Színház)
Ripacsok...Vendég (Spinoza Színház)
Joe Dipietro: Ájlávjú... de jó vagy, légy más!... Második nő (Vidám Színpad)
Oleg Presznyakov – Vlagyimir Presznyakov: Padlószőnyeg... Menyasszony tanúja (Budapesti Kamaraszínház)
Sven Regener: Berlin Blues... Katrin (Budapesti Kamaraszínház)
Boris Vian: Mindenkit megnyúzunk... Catherine (Budapesti Kamaraszínház)
Szabó T. Anna: Mézeskalács... Édes; Anya; Boszorkány (Budaörsi Játékszín)
Tallér Edina – Czomba Imre: Érinthetetlenek... Olga, Fedor felesége (Margitszigeti Szabadtéri Színpad)
Rudyard Kipling – Békés Pál – Dés László – Geszti Péter: A dzsungel könyve... Ká (Jókai Színház, Békéscsaba)
Jézus Krisztus Szupersztár... Mária Magdolna (Iseum, Szombathely)
Weöres Sándor Színház:
John Van Druten - Joe Masteroff - Fred Ebb - John Kander: Kabaré... Sally Bowles
Bob Fossey - Fred Ebb - John Kander: Chicago... Velma Kelly
Neil Simon - Federico Fellini - Ennio Flaiano - Tullio Pinelli - Cy Coleman: Sweet Charity... Gagarina
Miguel de Cervantes - Dale Wassermann - Mitch Leigh - Joe Darion: La Mancha lovagja... Antonia
Rudyard Kipling - Békés Pál - Dés László - Geszti Péter: A dzsungel könyve... Ká
Presser Gábor - Horváth Péter - Sztevanovity Dusán: A padlás... Kölyök, naiv szellem, csaknem 600 éves
Euripidész: Médeia... Kar
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én... Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij - Jeles András: A félkegyelmű... Adelaida
Anton Pavlovics Csehov: Ivanov... Avdotya Nazarovna
Henrik Ibsen: Kísértetek... Regine Engstrand
Arthur Miller: A salemi boszorkányok... Abigail Williams, Parris unokahúga
Tóth Ede - Mohácsi János Mohácsi István: A falu rossza... Csapóné
Bakonyi Károly - Szirmai Albert - Mohácsi István - Mohácsi János: Mágnás Miska... Lemhényi Zita báróné
Weöres Sándor: Szent György és a sárkány... Lydia, udvarhölgy, a Sárkány jegyese
László Miklós: Illatszertár... Rátz kisasszony
Egressy Zoltán: Portugál... Feleség
Székely Csaba: Vitéz Mihály... Spiegl, prágai hivatalnok; Egy szajha; Tudora, bojárlány
Zalán Tibor - Illyés Gyula: Hetvenhét... Nyuszi
Fukazava Hicsiró - Jeles András: Zarándokének - avagy a színház elfoglalása... I. színésznő
Czukor Balázs: Szemben veled... szereplő
Czukor Balázs: Home Bank... szereplő
Roland Schimmelpfennig: Az arab éjszaka... Fatima Mansur
Georges Feydeau: A hülyéje... Mme Pontagnac
Eugène Labiche: Olasz szalmakalap... Anais
Woody Allen: Játszd újra, Sam!... Nancy
Elfriede Jelinek: Ernst (komoly) az élet (Bunbury)... Cecily Cardew
Robert Thomas: Nyolc nő... Gaby, Catherine és Susanne mamája
Film és sorozat szerepek:
Drága örökösök – A visszatérés – Anikó (2022–)
A Séf meg a többiek - vendég hölgy (2022)
Oltári történetek – Molnár Nina (2022)
A tanár – kosaras fiú anyja (2019)
Drága örökösök – Anikó (2019-2020)
Oltári csajok – Sára, Béla egyik ismerőse (2017)
Casting minden – Lili (2008)
Pasik, London, Szerelem – Sue (2005)
Zsaruvér és Csigavér II.: Több tonna kámfor – Rendőrlány (2002)
Zsaruvér és Csigavér I.: A királyné nyakéke – Rendőrlány (2001)
							 
			
			
									
						
															
									
										
										
											
												2015. Humorfesztivál A hülyéje (Szombathely)
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Lánybúcsú - musical
												Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A dzsungel könyve
												Szarvasi Vízi Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A dzsungel könyve
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A falu rossza
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A falu rossza
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű
												Pécsi Országos Színházi Találkozó
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A félkegyelmű
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A hétfejű tündér
												Balatonfüred Kongresszusi Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Hétfejű Tündér
												Vidám Színpad
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A hülyéje
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A LÉT ELVISELHETETLEN KÖNNYŰSÉGE
												SZFE
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A padlás.
												Pécsi Nemzeti Színház
												
													- KÖLYÖK, naiv szellem, csaknem 600 éves
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Premier Színház bemutatja: Betörő a menyasszonyom
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Premier Színház bemutatja: Betörő a menyasszonyom
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Premier Színház bemutatja: Betörő a menyasszonyom
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Premier Színház bemutatja: Betörő a menyasszonyom
												Általános 2
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Rózsák háborúja
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A rózsák háborúja
												Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A rózsák háborúja
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A rózsák háborúja (Utolsó előadás)
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A salemi boszorkányok
												Weöres Sándor Színház
												
													- Abigail Williams, Parris unokahúga
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												A Veres 1 Színház bemutatja: Sörgyári Capriccio
												Bálint Ágnes Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Broadway Ticket Hungary Kft..
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Freelusion Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Freelusion Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Freelusion Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Anyatigrisek - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												ANYATIGRISEK a musical
												Szentesi Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az arab éjszaka
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az aranyecset
												Csernai Pál Művelődési Ház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Az Aranyecset Gulliver bérlet 2024. tavasz
												KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												BÁSTYASÉTÁNY 77. (R.:Huszti Péter)
												SZFE
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Berlin blues
												Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Betörő a menyasszonyom!
												Bordány Sportkör
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Chicago
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Cseh Tamás - Százféle változatban
												Hírös Agóra
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Dögkeselyű
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Egressy Zoltán: Gordiusz
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Egressy Zoltán: GORDIUSZ karanténkomédia egy részben
												Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												El kell mondanom
												Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
												Rózsavölgyi Szalon
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Equus 2020
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Érinthetetlenek
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gazsó L. Ferenc: Add tovább! - etűdök családtörténetekre egy részben
												Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												GetCloser Concerts: Cseh Tamás- Váróterem
												Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												GODSPELL (R.: Dávid Zsuzsa)
												SZFE
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												GORDIUSZ
												Ivancsics Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Gordiusz
												Cilinder Színház és Iskola Alapítvány
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HELLO AGAIN - musical
												Ferencvárosi Pinceszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												HELLO AGAIN - musical (főpróba)
												Ferencvárosi Pinceszínház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hetvenhét
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés  vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												AGORA Sport és Szabadidő Közhasznú Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Hőhullám - zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Home Bank
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Illatszertár
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ivanov
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jászai Mari feltámasztása
												Goldmark Károly Művelődési Központ
												
													- Juli, azaz Ottoványiné Hincz Julianna tanárnő, biológia-kémia szakos
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jászai Mari feltámasztása
												Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
												
													- Juli, azaz Oltványiné Hincz Julianna tanárnő, biológia-kémia szakos
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Jászai Mari feltámasztása
												Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
												
													- Juli, azaz Oltványiné Hincz Julianna tanárnő, biológia-kémia szakos
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Játszd újra, Sam!
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kabaré
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról - Pannon Várszínház
												Kálmán Imre Művelődési Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kísértetek
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kitalált világ
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kitaszított
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Kölcsönlakás
												Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Koldusopera
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												La Mancha lovagja
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												LÁNYBÚCSÚ
												Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú - musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												LÁNYBÚCSÚ - SISI NYÁRI SZÍNHÁZ
												Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú / musical
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lánybúcsú PREMIER - musical
												Liliom Produkció
												
													- PETRA november 2-án 15 és 19 óra; november 3-án 15 és 19 óra
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Lembronca do Brasil
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mágnás Miska
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mézeskalács
												Budaörsi Latinovits Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mézeskalács
												Budaörsi Latinovits Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mézeskalács
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Meztelen igazság / zenés vígjáték
												Liliom Produkció
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Mindenkit megnyúzunk
												Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ne most, drágám!
												Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben
												Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nemes Nagy Ágnes: Az aranyecset - családi verses-zenés mesejáték egy részben
												Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Nyolc nő
												Weöres Sándor Színház
												
													- Gaby/Catherine és Susanna mamája
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Olasz szalmakalap
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Párizsi Találkozások
												Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Portugál
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Presser G. - Stevanovity D. - Horváth P.: A PADLÁS
												Szegedi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A padlás
												Szegedi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Ray Cooney – John Chapman: Ne most, drágám!
												Hankó István Művészeti Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
															
									
										
										
											
												Rózsák háborúja - fekete komédia
												Váci Mihály Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Rózsakert Szabadtéri koncert - Like a Rolling Stone
												Móricz Zsigmond Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sörgyári capriccio
												Kossuth Művelődési Központ - Cegléd
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sörgyári Capriccio - Veres1 Színház
												Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												SPAMALOT
												MADÁCH SZÍNHÁZ
												
													- Mongol elöljáró II. (Béka II., NI lovag, Dalnok III.)
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sue Fabisch: Anyatigrisek
												Munkácsy Mihály Művelődési Ház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sue Fabisch: Anyatigrisek
												Városmajori Szabadtéri Színpad
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sue Fabisch: Anyatigrisek - a musical
												Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sue Fabisch: Anyatigrisek - musical
												Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sue Fabisch:Anyatigrisek
												Bálint Ágnes Kulturális Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Sweet Charity
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szeged Első Lions Club Jótékonysági gyermekelőadása  Presser G.-Sztevanovity D.-Horváth P.: A PADLÁS
												Szegedi Nemzeti Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szegény kis betörő (Déryné bérlet 2025. ősz 2. ea)
												KMO Művelődési Központ és Könyvtár
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Székely Csaba: Vitéz Mihály
												Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
												
													- Spiegl, prágai hivatalnok/Egy szajha/Tudora, bojárlány
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Szent György és a Sárkány
												Weöres Sándor Színház
												
													- LYDIA, udvarhölgy, a Sárkány jegyese
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Udvariatlan szerelem
												Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vitéz Mihály
												Pécsi Országos Színházi Találkozó
												
													- Spiegl, prágai hivatalnok / Egy szajha / Tudora, bojárlány 
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vitéz Mihály
												Weöres Sándor Színház
												
													- Spiegl, prágai hivatalnok/egy szajha/Tudora, bojárlány
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vízkereszt vagy bánom is én
												Weöres Sándor Színház
												
													- Antonio, tengerésztiszt, Sebastian oltalmazója
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Vízkereszti Gritti, avagy a bőrre menő játék
												Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												VSZF 2017. Ivanov (Szombathely)
												Thália Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Warren Adler: A Rózsák háborúja
												Hankó István Művészeti Központ
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Warren Adler: A Rózsák háborúja  (fekete komédia)
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Warren Adler: A Rózsák háborúja (fekete komédia) - BEMUTATÓ
												Art Színtér
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												WHO THE F**K IS LADY DOMINA?
												SZFE
												
													- Lady Mammon, Hottie, Lady Domina
 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												XNap, árnyék, boszorkány
												Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Zalán Tibor: CSAKMIÉRTEK - Őze Á., Kútvölgyi E., Cserna A., Auksz É., Fekete L.
												Rózsavölgyi Szalon
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Zarándokének
												Weöres Sándor Színház
												
											 
										 
									 
								 
															
									
										
										
											
												Zarándokének
												Weöres Sándor Színház